Sziasztok!
Hát akkor itt a bevezető :)
Ez csak afféle ízelítő :)
Jó olvasgatást hozzá :)
xoxo: B.
Prológus:
Csak ültem miközben magam elé bámultam és próbáltam nem gondolkodni de nem ment valami könnyen. Az első dolog ami az eszembe jutott, az volt, hogy el kell innen tűnnöm amilyen gyorsan csak lehet. De mégis hogyan hagyhatnék itt mindent amim eddig volt? – kérdezte a fejemben egy halk hang amire máris rögtön jött a kemény válasz: Úgy ahogyan megtetted öt évvel ezelőtt. Persze tény hogy akkor más volt minden és nem volt munkám hanem tizennyolc voltam de akkor is. El kell tűnnöm azt tudom. Nem maradhatok itt mert mindjárt megfulladok, én nem bírok itt maradni. Üvöltöttem magamban miközben felpattantam a kanapéról és a telefonom után nyúltam. Kikerestem a főnököm számát és megnyomtam a hívás gombot. Miközben vártam türelmetlenül doboltam a kezemmel a telefon asztalon. Végre mikor már azt hittem fel sem veszi beleszólt.
- Mond Ashley mi ennyire fontos? – kérdezte kissé dühösen. Bizonyos szempontból igaza volt mivel vasárnap délután volt.
- Helyeztess át! Még ma elutazom, hazamegyek New Yorkba! Haza kell mennem! – hadartam miközben bekapcsoltam a notebookomat és bepötyögtem a repülőtér honlapjának a címét.
- Hogy mi van Ashley? Mégis mit hablatyolsz itt nekem? Ez nem így működik! – mondta és hallottam a hangján, hogy igazán mérges. Meg volt rá az oka de meg kellett engem is értenie. Én miközben Ő tajtékzott megkerestem a leghamarabb New Yorkba induló járatot ami három óra múlva van. Vagyis akkor két órám maradt arra, hogy itt mindent összepakoljak és kimenjek a reptérre. Rákattintottam a foglalás gombra és begépeltem a hitelkártyám számát és meg is voltam.
- Oké akkor mondom még egyszer. Intézd el, hogy holnaptól New Yorkban dolgozhassak négykor indul a gépem még maradt nem egészen három órám. Kérlek! – mondtam a végére miközben már a hálóba mentem és elővettem a bőröndöket.
- Ashley. Ide köt téged minden nem csinálhatod ezt! – mondta miközben hallottam a hangján hogy meg van döbbenve.
- Többé már nem! – csattantam fel miközben kizipzáraztam a bőröndöket és bementem a gardróbba és elkezdtem leszedni a ruhákat a vállfákról. Sietve dobáltam mindent az ágyra. – Nem akarok itt maradni és akárhol dolgozhatok nem? Kérlek! – mondtam ismét könyörgés gyanánt.
- Oké. Úgysem tudlak marasztalni csak annyit mondok, hogy hatalmasat veszítet veled a Vogue Paris. Gondold át egyszer az én helyemben lehetsz. Ez egy kicsit sem vonz? – kérdezte most már mézes-mázas hangon. Valóban szép jövőkép lett volna tegnap estig de ma már nem.
- El kell mennem. És New Yorkban is van Vogue. Intézkedj kérlek. – mondtam kérlelve.
- Rendben de ígérd meg, hogy majd még meglátogatsz minket. Hiányozni fogsz Ashley imádtam veled dolgozni. Vigyázz magadra! – mondta mire csak magamban bólintottam egyet.
- Ígérem és te is nekem Jacqueline! És még valami: kérlek intézz nekem egy autót a reptérre hogy hazavigyen valamint mond meg a takarítónőnek, hogy többet nem kell jönnie. Még egyszer köszönök mindent! Szia! – mondtam és meg sem várva a válaszát kinyomtam a telefonomat és elkezdtem összepakolni a cuccaimat.
Mivel mindent csak bedobáltam ezért gyorsan végeztem. Másfél óra múlva már az ajtót zártam és a kocsihoz tartottam lefelé. Nem fektetettem túl sok időt a búcsúzkodásra sem. Gyorsan a számomra fontos embereknek küldtem egy kör SMS-t a taxiból miszerint bizonytalan időre el kellett utaznom majd kikapcsoltam a telefont és így már elérhetetlen lettem mindenki számára. Hátradöntöttem a fejemet majd még utoljára végignéztem azon a tájon ahol öt évig napjában többször elmentem. Szerettem itt élni tegnap estig de most minden megváltozott és már nem akarom ezt az egészet. Csupán annyit akarok hogy hazamehessek és új életet kezdhessek csakis ennyit. Soha többé nem akarok ide visszajönni az biztos. Bár New Yorkra is ezt mondtam most pedig mégis hazamegyek. Haza. Még mindig furcsa kimondani ezt a szót az általam annyira gyűlölt városra. Talán az lett volna a legjobb ha nem is New Yorkba kérettem volna magamat hanem mondjuk Rómába vagy Londonba.
- Kisasszony megérkeztünk. – riasztott fel Pierre a gondolatmenetemből. Ő volt a sofőr aki mindig elvitt mindenhová ez a beosztásommal együtt járt úgymond.
- Igen persze. – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra. Ő csak bólintott és kiszállt majd kisvártatva kinyitotta nekem az ajtót és a kezét nyújtotta majd kisegített. Pierre már a hatvanas évei elején járt és Őt különösen szerettem a személyzet tagjai közül. Mindig tudta, hogy mikor kell csendben maradnia. – Köszönöm. – mondtam kedvesen miközben Ő már a bőröndjeimet pakolta ki a kocsi hátuljából. Nem sokkal később megjelent egy reptéri dolgozó is aki egyből bevitte a csomagomat a terminálba. Nekem is be kellett volna bennem de valahogyan nem vitt rá a lelkiismeret, hogy legalább a sofőrömtől ne búcsúzzak el. Mikor láttam, hogy végzett odaléptem hozzá.
- Parancsoljon Miss Brown szolgálhatok még Önnek valamivel? – kérdezte miközben lehajtotta a csomagtartót. Én csak megráztam a fejemet.
- Tudja Pierre, nem tudom mit mondott Jacqueline de szeretném ha tudná, hogy ma vitt el engem bárhová. – magyaráztam mire csak bólintott vagyis tudta.
- Igen, említette nekem. Őszintén sajnálom Miss, hogy itt hagyja a mi gyönyörű városunkat. Hiányozni fog innen. – mondta kissé szomorúan mire úgy igazán szívből elmosolyodtam.
- Sajnos ez van. Higgye el maga is nekem! Szeretném megköszönni, hogy mindig igazán megértő volt velem. Köszönök mindent. – mondtam majd hozzátettem. – Most viszont mennem kell, ég áldja! – mondtam majd hátat fordítottam és elindultam be a terminálba. Még azt viszont hallottam, hogy ugyanazt kívánta. Én pedig bementem hogy elintézzem a teendőimet már amit a személyzet híresség gyanánt el nem intézett helyettem. Ilyen volt a becsekkolás.
Miután ezzel végeztem leültem a váróba és vártam. Szerencsémre csak fél órát kellett várnom és már mehettem is fel a gépre. Természetesen most is mint mindig első osztályon utaztam. Miután felszálltam és helyet foglaltam rögtön elém raktak egy pohár pezsgőt amit szinte egy húzásra meg is ittam majd köszöntött a pilóta, hogy közölte hogy a felszállást megkezdjük.
Én oldalra fordítottam a fejemet majd kinéztem az ablakon igaz semmi lényegeset nem láttam a levegőben de mostantól valami megváltozik. Ismét New Yorkba megyek és innentől ott fogok élni és nem lesz többe Je t'aime csak I love You. De túlélem elvégre ott vannak azok az emberek akiket szeretek a régi életemből és minden olyan lesz mint rég. Legalábbis a jó dolgokat illetően, a rosszak hát azok meg majd kialakulnak. Minden más lesz pár óra múlva minden. De túlélem mert én akartam. Én akartam.
